08október
2018
2018. október 08. - hétfő

Élménybeszámoló az Azori utazástervező előadásról Budapestről

Már lassan 2 éve élek Sao Miguel szigetén és minden magyarországi látogatásom alkalmával sok kérést kapok azzal kapcsolatban, hogy meséljek az ottani életemről és segítsek a szigetekkel kapcsolatos kérdések megválaszolásában. Azért, hogy eleget tudjak tenni a követők kéréseinek elhatároztam, hogy megszervezek egy azori-szigeteki ételkóstolóval egybekötött utazást segítő előadást.

Tanulva az előző év tapasztalataiból a 2018 őszi előadás szervezését már bő egy hónappal az előadás előtt elkezdtem, így a kedvenc helyszínemen az Urbanfood Café & Coworking közösségi irodában rendezhettük meg az eseményt. Azért szeretem ezt a helyet, mert köszönhetően Balázsnak, akivel már összeszokott csapatként intézzük ezeket az eseményeket,  a 
szervezés gördülékeny és professzionális.  A szervezés elején még nem tudtam, hogy ilyen jól fog kijönni az időpont és az Azori Éden csapat másik tagja Kati is éppen Magyarországon tartózkodik majd a rendezvény időpontjában, így Őt is felkértem, hogy meséljen nektek az Azori-szigeteki gasztro élményeinkről.
Megosztom
27május
2018
2018. május 27. - vasárnap

UTAZÁSI TIPPEK TERCEIRA SZIGETÉRE UTAZÓKNAK - BESZÁMOLÓ EGY TÚRÁZÓ TOLLÁBÓL (VENDÉGPOSZT KITTITŐL)

Az Utazómajom Facebook oldalán olvastam, hogy Kitti lelkesen írta meg élményeit Terceirával kapcsolatban. Annyira jól írt, hogy felkértem készítsen nektek egy vendégposztot az ottani élményeiről. Nagyon örülök, hogy elfogadta a felkérésemet és ezt az izgalmas beszámolót készítette.

Szubjektív élménybeszámoló, tippek, érdekességek

Nagy örömmel és lelkesedéssel írom ezt a vendégposztot emlékeim és a legjobb tudásom alapján, hátha valakinek hasznosak lesznek ezek a sorok. 2017-ben jártunk Terceirán, azóta lehetnek változások, előfordulhat, hogy nem teljesen pontosak az adatok, hiszen mi is csak lelkes amatőr utazók vagyunk.
Megosztom
22április
2018
2018. április 22. - vasárnap

HOGYAN UTAZZ INGYEN A 9 AZORI SZIGET KÖZÖTT A SATA LÉGITÁRSASÁGGAL

Az előző cikkeim egyikében, amelyben feltérképeztem a Magyarországról az Azori-szigetekre induló járatokat említést tettem arról, hogy van lehetőség ingyen repülőjegy igénylésére az Azori-szigetek közötti utazáshoz a SATA Azori légitársaságtól. A honlapjuk erre vonatkozó részének áttanulmányozása és a tömérdek általatok erre vonatkozóan feltett kérdés után, úgy döntöttem utánajárok, milyen feltételekkel lehet ezt a típusú jegyet igényelni.
Megosztom
31január
2018
2018. január 31. - szerda

HOGYAN JUTHATUNK EL AZ AZORI-SZIGETEKRE? MILYEN LÉGITÁRSASÁGOT VÁLASSZUNK A KIRÁNDULÁSHOZ? ÉRDEMES-E STOPOVER OPCIÓT VÁLASZTANI? HOGYAN KÉSZÜLTEM AZ AZORI-SZIGETEKRE VALÓ KÖLTÖZÉSEMRE?

KIKÖLTÖZÉSEM ÉS UTAZÁSAIM TAPASZTALATAI

A költözésemkor elég sok bőrönddel indultam/indultam útnak (a szüleimmel utaztam, mert nekik is szerettem volna megmutatni hol lesz az új otthonom). A költözésemkor még elég kevés utazási lehetőség közül lehetett választani a Budapest-Ponta Delgada útvonalon. Először a Wizz Air - TAP Portugal légitársaságok kombinációját választottam. A Wizz Airnél a Wizz Plus a TAP Portugál légitársaságnál pedig a Business Class opciót választottam az utazáshoz. Ekkor a TAP Portugál még nem üzemeltette a Budapest-Lisszabon járatát, amely nagyban megkönnyíti a mostanában a szigetre utazók kirándulásának szervezését és emeli a kényelmi szintet.
Megosztom

Oldalak

Rólam
Rita vagyok biológus mérnök és marketing manager. Az első utazásom az Azori-szigetekre annyira elvarázsolt, hogy néhány nap után eldöntöttem ideköltözöm. Mivel elég kevés adatot találtam magyarul a szigetekről, ezért elhatároztam, hogy indítok egy blogot, amiben próbálok minél több hasznos információt összegyűjteni és így segíteni az ideutazókat. A bloggal a célom még az is, hogy minél többen kedvet kapjanak egy azori-szigeteki kiránduláshoz. Nézelődjetek, kérdezzetek!!! Próbálok minden Azori kirándulással kapcsolatos kérdésre válaszolni!

Írj nekem



Kinek szól a blog?
Mindenkinek, akinek a bakancslitáján szerepel az Azori-szigetek vagy csak egy kicsit is többet szeretne tudni Sao Miguel szigetéről (főleg Furnasról) és az ottani életről. Azoknak is, akik esetleg egy szerelmes kikapcsolódáson vagy  nászúton gondolkoznak. A blog bejegyzéseivel és információkkal szeretném segíteni, hogy mindenki legalább azt érezze - amit én az első kirándulásom után - hogy ez volt élete legjobb kirándulása. Akik valamilyen ételallergiában szenvednek vagy szeretnék kipróbálni a helyi különleges ételeket vagy megtalálni a legjobb helyeket a vacsorájukhoz azok olvassák a Biolány az Azori-szigeteken részben lévő bejegyzéseimet. 
És főleg a szüleimnek és a barátaimnak, hogy ne izguljanak, jól vagyok és élvezem az új életemet!


Keresés
Kategóriák


Galéria
Teszt 01Teszt 01Teszt 01Teszt 01Teszt 01Teszt 01

Népszerű címkék