01december
2018

2018. december 01. - szombat

Programajánló - Fantasztikus kézműves nap São Miguel szigetén

A karácsonyra készülve a barátnőmmel olvasgattuk a Prenda kézművesfesztivál programját és ráakadtunk egy kézműves nap hirdetésére. A helyi kézművesek szervezete a Centro Regional de Apoio ao Artesanato szervezésében. A jelentkezés kicsit körülményes volt, de ettől eltekintve minden nagyon jól sikerült. Elsőre lehet, hogy más jelentkezőknek is - ahogy nekünk is - kicsit hosszúnak tűnt, hogy reggel 9-től este 7-ig kézműves dolgokkal foglalkozzunk, de ha elolvassátok a beszámolót megtudjátok mennyire jól telt az idő, és nem is vettük észre és már vége is volt, amit sajnáltunk.
A reggeli találkozó Ponta Delgadaban volt, nagyon könnyen elérhető helyen. Sajnos lehet, hogy sokan megijedtek elsőre a program hosszától, ezért kevesen jelentkeztek.  De a szervezők, akiknek ezúton is köszönjük úgy döntöttek, hogy így is megtartják a programot. Így alakult, hogy a PRENDA fesztivál művészeivel tölthettük együtt ezt a napot.

VIOLA DA TERRA KÉSZÍTŐ ÜZEM
Az első állomásunk Ribeira Grande városában volt, egy gitárkészítő családnál. Rengeteg információval gazdagodtam és kicsit utána is olvastam. Szeretnék megosztani veletek néhány érdekességet, amit olvastam. Nyugat-Európában a 2 legfőbb "gitáros" ország Spanyolország és Portugália az Azori-szigetekkel együtt. Míg Spanyolországban a Flamenco, Guitarrico, Bandurria, Laud gitárok a jellemzőek addig Portugáliában a Portugáliára jellemző gitárokat Violanak hívják. Természetesen a hangversenyeken Portugáliában is klasszikus gitáron játszanak általában. Ezek a hangszerek majdnem teljesen eltűntek, de úgy tűnik az utóbbi időben újra életre kelt a gyártásuk. A violák főleg a dekorációjukban különböznek egymástól, de eltérhetnek a formájukban, a hanglyuk alakjában, valamint a hangszer fejének kialakításában is. Egy részlet nagyon fontos a portugál gitárokkal kapcsolatban, hogy a gitár széleinek védelme hiányzik, a díszes vonalak általában messzebb vannak a szélektől, így azok nem védettek egy eseleges ütéstől.
Portugália tényleg egy gitár paradicsom: olvastam v
iola da Fadoról, ami a Fado zenéknél használt fémhúros gitár, viola braguesáról, viola amarantináról, viola toeiraról, viola beiroaról, viola campamicaról, cavaquinhoról (ami a Hawairól származó Ukulele nagypapája, amit először Madeirán készítettek).
Az Sao Miguel szigetén használt gitárt Viola da Terrának hívják. A mérete kicsit kisebb, mint egy klasszikus gitárnak. A hanglyuk alakja két szívet formáz, és 15 húrja van szemben a klasszikus 6 húros gitárral. Egy másik azori szigetre Terceira szigetére jellemző Viola da Terceirán hanglyuka kör alakú.
Az Azori-szigeteken előszeretettel használt hangszer a bandolin, ami tulajdonképpen a portugál mandolin.
A készítő Hugo Raposo és az édesapja, Dinis Raposo 15 éve készítenek gitárokat a klasszikus gitárokon át a különleges azori gitárokig minden típust itt Ribeira Grande városában.
handcraft day Sao Miguel Viola da Terrahandcraft day Sao Miguel Viola da Terrahandcraft day Sao Miguel Viola da Terrahandcraft day Sao Miguel Viola da Terrahandcraft day Sao Miguel Viola da Terrahandcraft day Sao Miguel Viola da Terrahandcraft day Sao Miguel Viola da Terrahandcraft day Sao Miguel Viola da Terrahandcraft day Sao Miguel Viola da Terrahandcraft day Sao Miguel Viola da Terrahandcraft day Sao Miguel Viola da Terrahandcraft day Sao Miguel Viola da Terra

Forrás:http://www.atlasofpluckedinstruments.com/

OFICINA MUSEU DAS CAPELAS
A következő állomásunk az Oficina Museu das Capelas múzeum volt, ahol egy hatalmas gyűjteményt láttunk régi műanyag babáktól kezdve egészen a régi mesterségeket bemutató hatalmas hajókig és gépekig. A múzeum kialakítása nagyon egyedi. A múzeumon belül kis házakban rendeztek be szövőműhelyt, postát, boltokat stb. Ami még nagyon érdekes, hogy néhány házban tényleges munka folyik. A karácsonyi Betlehem állításának itt nagyon nagy hagyománya van. Az agyagból formázott és festett kis figurákat, amelyekből a Presépiót (Betlehemet) felépítik nem csak az év ezen részében használják - hanem szinte egész évben - ezért folyamatosan szükséges a gyártásuk. A szövőnők is egész évben készítenek  itt szőnyegeket. Egy kis időre én is szövőnő lehettem: egy mini szövőgépen gyakorolhattam. A délután folyamán ott a múzeumban alkalmunk nyílt kipróbálni az agyagfigurák formázását, festését, és a halpikkelyből készíthető itt jellemző virágok készítését is. Gondoltuk, hogy a 3 óra nagyon hosszú lesz kézműves termékek készítésére, de még maradtunk volna a végén. Köszönjük a sok segítséget ezen kézműves termékek elkészítésében különösen Ananak és Inesnek. Nézzétek meg a termékeket, amelyeket a barátnőmmel készítettünk. Ki ne szeretne hazavinni egy ilyen általa készített az Azori-szigetekre jellemző ajándékot.
múzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeummúzeum


MINI GITÁRKONCERT A 
GRUTA DO CARVÃO  LÁVABARLANGBAN
Ezután következett talán a legizgalmasabb része a túrának: a meglepetés program. A buszunk a Gruta do Carvao lávabarlangnál állt meg. Én nagyon örültem, mert már nagyon régen szerettem volna ide ellátogatni. A meglepetés nem csak a barlang meglátogatása volt, hanem a végén mikor jöttünk fel a felszínre nagyon kellemes gitárzene fogadott bennünket. A szervezők egy helyi gitárművészt, Rafael Carvalho-t kérték fel, hogy a barlangban adjon nekünk minikoncertet Viola da Terra (gitáron), aminek a készítéséről reggel tudtunk meg többet. Hihetetlen élmény volt. Nézzétek meg a képeket, sajnos videót nem lehet a barlangban rögzíteni. 
Összefoglalva a napot. Fantasztikus volt minden része.
koncert a lávabarlangbankoncert a lávabarlangbankoncert a lávabarlangban

Fotók: Edenazores,
Centro Regional de Apoio ao Artesanato
Köszönjük, hogy részt vehettünk és köszönöm a barátnőmnek, hogy velem tartott. A kézműves szövetség tervezi a jövőben több ilyen kézműves nap megrendezését is. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Ha valakinek valamilyen kérdése van ezzel kapcsolatban, vagy szeretne jelentkezni ilyen rendezvényre, írjon és mikor lesz több információm jelzek.
Ha több, az Azori-szigetekkel kapcsolatos cikket szeretnétek olvasni, vagy csak értesülni szeretnétek a legfrissebb programokról újdonságokról innen Sao Miguel szigetéről, akkor kövessetek bennünket az Azori Éden Facebook oldalunkon, az Edenazores Instagram oldalunkon vagy a http://www.azorieden.com/ blogon.
Megosztom
Rólam
Rita vagyok biológus mérnök és marketing manager. Az első utazásom az Azori-szigetekre annyira elvarázsolt, hogy néhány nap után eldöntöttem ideköltözöm. Mivel elég kevés adatot találtam magyarul a szigetekről, ezért elhatároztam, hogy indítok egy blogot, amiben próbálok minél több hasznos információt összegyűjteni és így segíteni az ideutazókat. A bloggal a célom még az is, hogy minél többen kedvet kapjanak egy azori-szigeteki kiránduláshoz. Nézelődjetek, kérdezzetek!!! Próbálok minden Azori kirándulással kapcsolatos kérdésre válaszolni!

Írj nekem



Kinek szól a blog?
Mindenkinek, akinek a bakancslitáján szerepel az Azori-szigetek vagy csak egy kicsit is többet szeretne tudni Sao Miguel szigetéről (főleg Furnasról) és az ottani életről. Azoknak is, akik esetleg egy szerelmes kikapcsolódáson vagy  nászúton gondolkoznak. A blog bejegyzéseivel és információkkal szeretném segíteni, hogy mindenki legalább azt érezze - amit én az első kirándulásom után - hogy ez volt élete legjobb kirándulása. Akik valamilyen ételallergiában szenvednek vagy szeretnék kipróbálni a helyi különleges ételeket vagy megtalálni a legjobb helyeket a vacsorájukhoz azok olvassák a Biolány az Azori-szigeteken részben lévő bejegyzéseimet. 
És főleg a szüleimnek és a barátaimnak, hogy ne izguljanak, jól vagyok és élvezem az új életemet!


Keresés
Kategóriák


Galéria
Teszt 01Teszt 01Teszt 01Teszt 01Teszt 01Teszt 01

Népszerű címkék